Együttműködési stratégiánk

Az együttműködés alapja, a közös érdekkör, a kiegészítő szolgáltatások biztosítása, valamint a pályázati projektekben való jártasság.

Az együttműködésben, kezdetben olyan szervezetek vesznek részt, amelyek egymás tevékenységeit kiegészítik, eltérő folyamatokat fednek le a piacon. Egyik szereplőnk fő profilja az oktatás, felnőttképzés, a másiké a rendezvényszervezés, míg a harmadik az üzletviteli tanácsadást tekinti fő tevékenységének. Ugyanakkor ezek a tevékenységek sokszor ugyanazon az igény mentén jelentkeznek az ügyfeleinknél. Szeretné fejleszteni a vállalkozását, amihez hozzátartozik a humánerőforrás kompetenciájának növelése, a belső szervezeti struktúra átvilágítása, és mindez szervezett keretek között. Ezért döntöttünk úgy, hogy kiaknázzuk e pályázat adta lehetőséget, és ezáltal megteremtjük a közös kooperáció infrastrukturális és szervezeti hátterét. Ennek a horizontális összefogásnak jelentős költségcsökkentő hatásai lesznek, mert nem külön- külön kell fellépnünk a piacon (értékesítés, marketing, logisztika), hanem ezt közös kereteken belül tudjuk megtenni, jelentős költségmegtakarítást érve el, amit vissza tudunk fordítani szervezeteinkbe, képzésre, fejlesztésre.

Az együttműködés keretein belül cégeink vezetése tapasztalatokat cserélhet egymással, a jó gyakorlatok megosztásra kerülnek, gyorsabban integrálódnak más szervezetekbe. Ezáltal a piac is magasabb szolgáltatási színvonalat kap ugyanazért az árért. Partnereinkkel összegezni kívánjuk a meglévő tudásunk, ezáltal alulról építkezve egy olyan szolgáltatás palettát létrehozni, ami Európai szintű kiszolgálást eredményez ügyfeleink számára.

Az együttműködés során közös portált alakítunk ki, közös információs platformot, valamint közös arculatot, amit minden tagunk számára elérhetővé teszünk.

Az együttműködési modellt egy föderációhoz hasonlóan kívánjuk megvalósítani, alulról, demokratikusan építkezve, ugyanakkor a megszavazott döntéseket kötelező érvényűen végrehajtva. Feladata a fenntartható fejlődés kialakítása és az együttműködés hosszútávú működtetése.